Kedves idelátogatók!

Ma 2007 szeptember 10.-e van, 109 éve, hogy Magyarország királynéja és Ausztria császárnéja elhunyt bizalmas táralkodónője, barátnője és egyben udvarhölgye, Sztáray Irma jelenlétében, aki az utolsó pillanatokban is segítette és kitartott a királyné mellett. Most itt van közöttünk, és elmeséli a 108 évvel ezelőtti történteket részletesen. Vendégül fogjuk látni még Mária Valéria főhercegnőt, a királyné legkisebb lányát, valamint Gosse genfi orvost, és magát a császári és királyi Őfelségét, Ferenc Józsefet. Persze mindegyikőjüket a megfelelő napon. Azonban elsőnként a grófnővel beszélgetnék, ha nincs ellenére. Köszöntöm kedves Sztáray grófnő! Köszönöm, hogy eljött!

-         Üdvözlök minden kedves olvasót!

-         Első kérdésem az volna ha felkészült kedves Irma, hogy Ön mennyi ideig élvezhette Erzsébet királyné társaságát? Mennyi ideig volt a szolgálatában?

-         5 éven át.

-         Ezalatt mennyire került közel a királynéhoz?

-         Azt gondolom nagyon bizalmas volt a kapcsolatunk.Élete utolsó 2-3 évében már olyan dolgokat is elmesélt, amik nagyon bensőségesek.

-         Erzsébet királyné az ön szolgálata alatt élte az úgynevezett Titánia korszakát?

-         Nem csak az én szolgálatom alatt. Leánya, Mária Valéria főhercegasszony esküvője és az első unoka megszületése után, amikor már biztonságban tudta imádott lányát. Ha úgy nézzük, esküvője óta élte Titánia korszakát, ahogy ön nevezi a nyughatatlan utazásokat.

-         Legenda és köztudott, hogy a királyné hihetetlen tempóban képes sétálni, hegyeket mászni, utazni, és sok udvarhölgy ezt a tempót nem tudta elviselni. Ön hogy vészelte túl? Vagy Ön tudott lépést tartani?

-         Természetesen sokszor voltam fáradt és kimerült a világban való bolyongás miatt, de rengeteg szép helyen jártunk, ami feledtette velem ezt. Kiváltképpen szerettem Korfut. Amikor a királnyé látta, hogy nem birom az iramot, lelassított. Rámnézett felséges szemével, és belelátott legbelső gondolataimba is, akárcsak én, amikor ránéztem.

-         Mikor érkeztek meg Genfbe?

-         Szeptember 9.-én.

-         Milyen hangulatban volt akkor a császárné?

-         A királyné tudott vidám, tréfás, nevetős lenni, voltak fényes órái, de olyan borútlan tiszta napja nagyon régen volt, mint ez a szeptember 9.-e volt. És mégis az út végén, ma sem tudom hogyan, többnyire derűs témánt egy nagyon komolyra, a hitre fordult át. És ettől a témától már egyenes útja van a gondolatnak a halál birodalmáig. Kérdeztem őfelségét , hogy fél e a haláltól, amire így felelt: „Én bizony félek, pedig sokszor szeretnék meghalni, de az az átmenet, a bizonytalanság rettegésbe ejt és főleg az a szörnyű vergődés, melyen túl kell esni, míg odáig jut az ember.” Be akartam fejezni ezt a borús témát és röviden ennyit mondtam: túl béke és boldogság van! Ekkor mély tekintettel rajtam mélázva, halk hangon ismételte szavaimat:”túl béke és boldogság van…Honnan tudja ezt? Hisz onnan még nem tért meg utazó.” Az erre következő csendben hiába erölködtem, egyetlen vidámabb téma sem jutott eszembe. Szerencsére utunk véget ért.

-         Hogy hogy?

-         Genfbe érkeztünk és megszálltunk a Hotel Beau-Rivageban.

-          Majd utána?

-         Megbeszéltük, hogy egy órai pihenés után megyünk várost nézni. Igy is történt. Friss, és jókedvű volt a királyné.Célunk mindenekelőtt egy hjres cukrász volt a Boulevard du Theateren, de nemigen ismervén ki magunkat, csak sok keresés után akadtunk rá. Az idő jó későre járt, de szerencsére a cukrásznak még volt három adag fagylaltja, mellyel aztán kiültünk az üzlet előtti kerek asztalok egyikéhez és így élveztük a szép langyos estét. Jó ideig üldögéltünk itt, míg végre haza kellett gondolnunk. Észrevette őfelsége, hogy közben magyar beszédünket a személyzet feltűnő kíváncsisággal hallgatja, és megkérdeztette velem az egyik kisasszonyt, hogy mit gondol, milyen nyelven beszélünk. Ez némi tétovázás után azt felelte: azt hiszem dánul. Erre a következőt mondta nekem a királyné, persze magyarul:”Hát olyan csúnyának hallja ez a mi nyelvünket? Most már csak azért se mondja meg neki, hogy milyen nyelven beszélünk.” Azután kifordulva a boltból, tovasiettünk a Rhone mentén. Tíz óra körül volt az idő, mire visszatértünk a Hotel Beau Rivageba.

-         Gondolom utána nyugalomra is tértek.

-         Igy igaz.